ProgramRólunkFotókTámogatókBlogKapcsolatKözérdekű Év:
Blog

Kőszegi Várszínház 2017.

A Kőszegi Várszínház idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját. Az 1982. július 17-i első előadás, mely az 1532. évi ostrom 450. évfordulójára készült, sikeres sorozatot indított el. Az eltelt évek változatos programokat, és szép sikereket hoztak. Idén is szeretnénk megmutatni a magyar szabadtéri színjátszás sokszínűségét, műfaji sokoldalúságát. Repertoárunkból kiemelkednek az új előadások, melyek itt és most születnek. Művészeti programunkban idén 4 bemutató kap kiemelt hangsúlyt. Családoknak szól Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni című darabja, melyet a Mesebolt Bábszínházzal közösen állítunk színre. Gergye Krisztián újra hazatér, idén már rendez is: Nyikolaj Koljada: Murlin Murlo világvégi vígjátékát mutatjuk be Társulatával. Önálló nagyszínházi bemutatónkat idén is Kelemen József rendezi. A talizmánt összesen nyolc alkalommal láthatják. GarázsBanda a címe a Dumaszínházzal közös koncertszínházi premierünknek. Bemutatásra kerül egy kőszegi szerző, kőszegi történésen alapuló művének FÉLolvasó színházi előadása, és visszatér a tavalyi HOPParttal közös bemutatónk az Árpád-ház is.



Jegyvásárlás
Legújabb bejegyzések
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma előadó-művészeti többlettámogatása révén új nézőtéren fogadhatjuk közönségünket. Ez némi változást okoz az eddigiekhez képest, hiszen a földszinten mostantól 6 sor lesz a 7-től a 20. sorig pedig minden sor emelkedik. Ezután is minden sorban 20 szék lesz, az árkádok felé emelkedő sorrendben.
A bővítményben Peter Sellars a világnaphoz írt gondolatait olvashatják.
A Soltis Színház előadása - Julia Donaldson: Kvirtek és Kvartok - a járványhelyzet miatt csak online formában lesz megtekinthető a bérlettel rendelkezők részére 2021. december 14-én. A lovagterembe tervezett helyszíni előadás elmarad.